1984

2011.11.25. 17:22

Régen írtam, ennek több oka is van, de a leginkább az, hogy kicsit beletörődtem a magyar politikai élet butaságaiba. De eljött ez a nap is ami mellett, már nem tudok elmenni szó nélkül.

Orweli regényben érzem magam, miközben ezeket a sorokat írom, mert ma ismét növekedett valamilyen gazdasági mutató, mert ma ismét jobb lett az élet és ma ismét kevesebb lett a nemzetünk adóssága. De közben meg vannak hírek innen onnan, hogy országunk államcsőd kockázata az egekben van és már csak 7-9%-os kamat mellett lehet finanszírozni az államháztartás hiányát. És most álljunk csak meg egy szóra...

Először is, mi az hogy kölcsönt kell felvenni az államháztartás hiányának pótlására. Jaja tudom, valahonnan kell pénz, de mi az hogy sose lehet olyan költségvetést csinálni amiben nem számolnak államháztartási hiánnyal. Elvileg Magyarországon 3% az államháztartás hiánya. ez az én felfogásomban nem túl nagy százalék. Azaz minden állami kiadást 3%-al kell egyszer csökkenteni és kész. Tudom leegyszerűsítem, de nem érzem a problémát ennél bonyolultabbnak. Nem reformok kellenek, illetve azok is, de most nem az a lényeg, egyszerű matek. Minden állami kiadást csökkenteni 3%-al. Gondolok itt a politikusok fizetésére, és a kórházak darabszámára.Igen a nyugdíjakra is.

3% nem a világ és kész pipa. nincs hiány, nem kell új államkötvényt eladni és nem kell rá 9% kamatot fizetni.

egyébként a 3% nagyon sok pénz és annak a kamata is nagyon nagyon sok pénz.

Felteszem tehát azt az egyszerű kérdést, hogy az általunk választott politikusok, kinek az érdekeit veszik figyelembe amikor költségvetést készítenek évek óta????

Begondolkodtam...

2011.06.05. 11:35

 

Írta azindex, hogy Gyurcsány Ferenc elítéli, hogy az emberek Orbán Viktor házánál tüntessenek és begondolkodtam.
 
Mint ember, azt gondolom, hogy tényleg nem szabad gyerekeket kitenni annak, hogy hallják, hogy az utcán levő emberek az apukájuk nevét skandálja különböző jelzőkkel, hangosan, vagy akár alpári módon, kellemetlen mondatszerkezetekben. Azt gondolom, hogy a mindenkori Miniszterelnökeink gyerekeit sem szabad kitenni ennek. Ezek a gyermekek is megérdemlik a nyugalmat. Mint ahogy azok a gyermekek is megérdemlik a nyugalmat akiknek a szülei tönkremennek a Mindenkori Magyar kormány és köztük a miniszterelnök gazdasági döntései, vagy médiaszerepléseik miatt.
Azokat a gyerekeket nem tudja senki megvédeni a behajtóktól, akiknek a szülei megbízva a kormányzati retorikában, felvettek stabilnak hitt árfolyam mellett svájci frank és egyéb hiteleket. Ezek a gyerekek nem érdemelnek nyugalmat?
 
Mi lenne, ha kifordítanánk ezt a dolgot? Mi lenne, ha a Miniszterelnök úgy viselkedne, hogy ne történjen meg ilyesmi? Mi lenne, ha nem a rendőrség védené meg a döntéshozókat?
Tudtommal ez egy Ország, a döntéshozók pedig az országban élők érdekeit képviselik.
Mi lenne, ha az érdekeket képviselnék és nem olyan rendeleteket hoznának, hogy utána védelemre szoruljanak?
 
Azt gondolom, ha kiemelnék a fejüket a homokból és megnéznék, hogy mi történik az országban, majd a látottak alapján cselekednének, nem lenne szükség a rendőrségi védelemre.

 

 

Megy a cirkusz a ZP és a RIO körül, mert az államigazgatás sem tudja igazán, hogy mit akar. Viszont az én meglátásom az, hogy nem is kell tudnia, hanem megfelelő törvényi szabályozással egyértelművé kell tenni, hogy mit lehet és mit nem. A gond az, hogy néhány hivatalnok, bürokrata, megélhetési politikus próbál ezeken a dolgok nyerészkedni. Ha egy önkormányzati törvény szépen körbeírná, hogy mi mibe kerül, akkor nem lenne ilyen probléma. Mire is gondolok konkrétan?

 
Mondjuk van egy hely a városban, ami az önkormányzat kezelésbe tartozik. Egy közterület. A nevében is benne van, hogy „köz”-terület, tehát effektív mindenkié. Az önkormányzatnak határt kell szabnia, abban, hogy a térre ne sátorozhasson ki bárki. Ez eddig egyértelmű. Mivel tud korlátozni? Területfoglalási díjjal. Ezzel sincs semmi baj. Viszont a területfoglalási díj mértékét mindig egy adott önkormányzat határozza meg. És ez itt a gond. Ezt egységesíteni kell. Meg kell határozni, hogy kereskedelmi célból kívánom foglalni a területet vagy nem. Ha igen akkor a területfoglalási díj a forgalom x százaléka, és csók. Nincs duma. Be kell fizetni. Csalni nem lehet, mert minden nap ellenőrizni kell Őket, hogy adnak e nyugtát, számlát, bármit. Azért a forgalom x százaléka, mert ha nyereségalapúra tennénk, akkor gyorsan eltűnne a pénz. A forgalamat meg nehéz eltűntetni. Ezeket a helyeket évente újra kellene pályáztatni, és a legtöbbet kínálónak kell odaadni.
Asszem ez megoldott. Ha nem kereskedelmi, hanem mondjuk bármi más célból kell a területhasználat, akkor is meg lehet határozni egy NM alapú fix díjat amit napokra kell lebontani. Mondjuk nekem kell 2 NM a tiszapartból, mert oda kívánom telepíteni a kikötő pontont a hajómnak akkor meg kell határozni egy összeget rá. Mondjuk napi 10 Ft/nm. És kész. Itt is természetesen meg lehet azt tenni, hogy pályáztatni évente. Persze ha napi területfoglalás kell, mondjuk egy párt kampányeseménye miatt. Ott is azt lehet mondani, hogy kell 10000 nm 1 napra és itt a tarifa más mondjuk 5 ft, akkor az összeg leszurkolása után lehet menni gyűlni.
Nem a lehúzás a lényeg, hanem az átláthatóság. Ne egy aktakukac döntsön, hanem egy erős törvény, ami kötelezi az aktakukacot is, és tájékoztatja az állampolgárt arról, hogy mit tehet mit nem.   

 

 

Ez már a legalja...

2011.05.11. 08:08

Jó régen írtam már ide, ennek az az oka, hogy annyira mostanában nincs kedvem blogolni, de a tegnap olyat láttam aminél nincs lentebb, de komolyan...

Egy dolog, hogy valósághős Alekosz megnyerte a való világot. Azt, hogy én mit gondolok az emberről az mindegy, de el kell ismerni, hogy eredeti figura, de hogy most neki kell csajt találni... Hát ez... Nem találok szavakat.

Jó kisdobostól elvárhatóan megnéztem az első részt, azaz az első nap eseményeit, ahogy keresgéli magának a nőciket.

Egyszerűen megdöbbentem.

Ez kell az embereknek, ahogy Alekosz játssza a bájgúnárt és udvarolgat a csajoknak?

Mindezt úgy teszi, hogy kínomban már sírtam. Megnéztem, megdöbbentem, többet nem nézem...

Adósságrrendezés????

2011.01.30. 08:03

 

Mostanában ritkán írok a blogra, ennek az az oka, hogy gyakorlatilag belefáradtam abba ami itt történik és még csak leírásra méltónak sem találom a sztorikat, de most megint kicsapott a biztosíték.
 
A zindex azt írta, hogy 31 Milliárd forintnyi adósságrendezés jön az önkormányzati szektorban, azaz elengedik az adóságaikat ezen intézményeknek. Na ne már.
Ezek az önkormányzatok valahogy elérték ezt az adósságállományt. Vádaskodni nem fogok, mert bűntettlenűl azt már nem nagyon lehet megtenni, de azért mindenki hallott ezt azt, hogy hogyan folyik ki a pénz az önkormányzati szektorból.
 
Nah most azzal, hogy elengedik ezt az adóságot legalizálják ezt a pénzszivárgási rendszert. A legszebb persze, hogy itt elengednek 31 milliárdot, de azt valakinek meg kell termelni, valakinek be kell azt fizetni.
 
És ennek szellemében kezdem megérteni a volt APEH, jelenlegi nevét még nem tudtam megjegyezni, miért is keménykedik annyira az utóbbi időben.

 

Most tényleg?

2010.12.06. 14:08

 

Azt szokták mondani egy kapcsolatról, hogy a benne levők nem tudják meghatározni a kapcsolat milyenségét és a kívülállók sok esetben jobban látják a problémákat, mert kívül vannak.
Tudom, hogy hülye párhuzam, de azt kell mondjam, hogy az országon belül élők nem látják annyira a problémákat mint a kívülállók.
Ma az országot leminősítette a Moody’s. Ez egy ténykérdés. Mindenki azt gondol amit akar ezen minősítésekről, de az jelent valamit, hogy olyan lett az ország besorolása, mint Romániáé vagy Bulgáriáé. Ráadásul az index negatív a stabilból, míg a fent nevezett országok közül Románia stabil. Az igazság az, hogy Bulgária szintjén vagyunk.
Ez azért egy kicsit brutál.
Hol vannak a szerkezeti átalakítások? Hol van egy épkézláb gazdaságpolitika? A Magyar kormány kinek az oldalán áll? Az emberekén? A Bankokén, vagy csak és kizárólag a sajátján?????

 

én is a nyugdíjról...

2010.12.01. 21:04

Nah megszületett a gondolat ezzel a magánnyugdíj izével kapcsolatban bennem is.

A lényeg, hogy a korosztályom a jelen demográfia helyzet mellett nem tud majd nyugdíjat kapni, mert egyszerűen nem lehet majd annyi aktívat találni aki fent fogja tudni tartani a rendszert.
Az szerintem halál biztos.
Az, hogy az állam mit garantál, vagy mit nem az teljesen lényegtelen, mert a jelenlegi kormány úgy sem fog már semmi tenni akkor. Minden mondat és ígéret amit most mond 10 év múlva már okafogyott lesz.
Ezt tudják Ők is és éppen emiatt lóg ki a lóláb.
Itt mindössze arról van szó, hogy a strukturális állami átalakítások helyett egyszerűen ezzel a pénzel most foltozni és kozmetikázni fognak. Attól még lehet, hogy nyilvántartják, hogy mennyi lett befizetve, de annak semmi de semmi jelentősége, hiszen egy számból ami a nyugdíjfolyósító adatbázisában lesz, nem lehet majd megélni. Mert, hogy pénz nem lesz mögötte az biztos.
Szerintem inkább azon kellene elgondolkodni, hogy milyen rendszerre cseréljük le a jelenlegi nem túl szerencsés nyugdíjrendszert.
 
Van egy elképzelésem, de a kivitelezhetősége számomra is kérdéses.
Jelenleg minden munkavállaló és a munkáltatója egy munkavállaló után a dolgozó szuprebruttójának 34%-át fizet ki nyugdíjtípusú járulékok céljára. Természetesen ez jelen pillanatban szükséges, mert a nyugdíjban levő rokonokat így sem veti fel a korpa.
Viszont az igazságos rendszer szerintem az lenne, hogy az állam megállapítana egy egészséges százalékot amit ilyen célra kell elkülöníteni a fizúból.
Mondjuk 30%-ot nyitó év 2011. a nyitó évben mind a 30 százalék a közöny nyugdíjkasszába megy. Eltelik egy év akkor 1 %-al én rendelkezem, hogy milyen egyéni megtakarítási formába kerüljön 29%-al az állam.
A következő évben már 2 %-al rendelkezem és így megy ez 30 évig.
30 év múlva gyakorlatilag kivezettük az állami nyugdíjrendszert és csak is öngondoskodás van a buliban.
Viszont 30 év alatt gyakorlatilag felszámolható a mostani áldatlan állapot illetve a természet sokban tesz ezért.

 

 

A felsőoktatásról ismét…

2010.07.22. 14:18

Ma hirdetik ki a ponthatárokat, és eldől, hogy melyik iskolába menyi pontot érnek az adóforintjaim. Mert ez nem csak a felvételről szól, hanem arról is, hogy ki jut költségtérítéses iskolai helyhez. Azaz kinek fizeti az állam azt, hogy tanulhasson egy klassz szakmát, majd itt hagyja az országot, úgy hogy kedvezményes kollégiumba is járhat, ingyen kapja az orvosi ellátást stb, stb.
Nekem évek óta vesszőparipám, hogy nem kívánom én fizetni az adómból, azt, hogy mások továbbtanulhassanak. Nem azért, mert nekem is ki kellett fizetnem minden egyes forintot, hanem azért mert semmi közöm ahhoz ki mit tanul, kiből mi szeretne lenni. Gyakorlatilag szarok rá.
Miért közteher az, hogy a szomszéd kispista fogorvos akar lenni? Miért az adófizetők fizessék ki azt, hogy utána gennyesre keresi magát? Küzdjön már meg a diplomáért és ne csak úgy, hogy seggel, hanem úgy hogy a saját pénzét, vagy a családja pénzét teszi a kérdésre. Mindjárt másképpen állna a sok fesztiválozó fiatal szája, ha az egész nyarat kellene végigdolgoznia azért, hogy meglegyen a következő félév tandíja.
Tehát még egyszer csak, hogy mindenki értse:
  • Az állam húzza ki a belét a felsőoktatás finanszírozásából
  • Aki diplomát akar kezdjen el dolgozni, hogy meglegyen a tandíjra.
  • Az iskolák is optimalizálnák a kiadásaikat, ha állam nem állna mögöttük
  • Aki meg okos, biztos talál valami magán ösztöndíjat
Remélem mindenkit felbosszantottam! Az is volt a célom és az, hogy ismét hangsúlyozzam, azt hogy nem kívánok mások helyett fizetni.

 

 

Vége a focinak…

2010.07.12. 16:20

 

És amíg nem tesznek meg mindent a bírói tévedések minimalizálása érdekében, nem is fogok meccset nézni…
Félreértés ne essék, nem a Spanyol győzelem fáj, vagy a hollandokat sajnálom. Ez számomra teljesen lényegtelen, mert szerintem mindkét csapat ugyanolyan jó volt és a tizenegyesekkel  történő igazságosztás lett volna a tisztességes. De tényleg nem az a lényeg.
A lényeg, hogy olyan szintre jutottak már a játékosok, hogy egyszerűen a bírók szeme kevés ahhoz, hogy mindent tökéletesen észrevegyenek. Ha viszont hibáznak és a Tv ezt megmutatja, akkor a nézők és a játékosok joggal követelhetik, hogy a hibáját javítsa, viszont a szabályok az utólagos helyesbítést nem teszik lehetővé.
Szóval elkeseredtem, mert a labdarúgás gyakorlatilag a bírók kénye kedve szerint van csűrve-csavarva. Én meg azt utálom.
Száz szónak is egy a vége: Amíg bíró van nem nézek meg több meccset. Nem fogok még azzal sem asszisztálni nekik, hogy megnézem a meccseket.   

 

Sebészi pontosságról…

2010.07.06. 07:45

Ezidáig nem alkottam véleményt, a 2 héttel ezelőtti torrentrazziáról, mert nem éreztem azt, hogy kikristályosodott e a teljesen a véleményem.

A lényeg, hoyg nem túl régen lefoglalt a rendőrség sok sok számítógépet, amiken feltételezésük szerint illegális tartalmak, vagy azok terjesztését elősegítő rendszerek voltak.
Az hogy a jog erre mit mond, engem nem nagyon érdekel, mert a jog úgy sem az igazság, hanem a saját oldalán áll minden esetben.
Engem az érdekel, hogy a jogvédők és a hatóságok által sikeresnek minősített akciónak mi a következménye. Az, hogy minden site lassanként feléledt. Csak most már nem lesz egyszerű lekapcsolni őket, hiszen ezek nagyrésze már nem esik a Magyar hatóságok rendelkezési területe alá, sőt azon sem lennék meglepődve, ha nem egy már az európai jogrendszer területe alá sem esne. A hydra tipikus esete áll fent, egy fejet levágnak 2-3 nő helyére és még erősebbek is lesznek.
Óriási hibát követtek el, a torrentsiteok lekapcsolásával, mert most már nem fogják ilyen egyszerűen lekapcsolni őket. Az etető szervereket pedig még jobban eldugják, még több proxy mögé kerülnek, amik pendrive-ról boot-olnak. Nem azt mondom, hogy lehetetlen lesz most már a munkájuk. Azt mondom nagyon nehéz.
Mivel jártak volna jobban? Azzl, hogy most egyszerre lefoglaltak 50-100 gépet, de gyakorlatilag 2 hét alatt újraindulnak, vagy azzal, hogy a torrentoldalakon gyűjtik az infót a nagysebességű seedszerverekről, amelyeken ténylegesen bizonyítható jogvédett tartalom van és azokat csendesen egyesével kiszedegetik.
A warez, a torrentezés nem nyíltsisakos küzdelem. Az őket üldözőknek sem a szabad nyíltsisakos megoldást alkalmazni. Sajnos ezt a dolgot nagy mohóságukban elfelejtették, ígytehát most van egy rakat vas náluk, amivel egyszer csak kezdeni kell valamit, de a célt ezzel nem érték el.
Egyébként meg mi a cél?
Az, hogy a művészek, készítők megkapják az alkotásukért a pénzt. Az viszont nem cél szerintem sem, hogy monstre kiadóvállalatokat tartsanak el.
Két dolog. Az egyik, hogy tessék minőségit készíteni, hogy egy albumról mondjuk legyen 2 hallgatható szám ne csak egy. A másik és lassan terjed ez a vonal, tessék letölthetővé tenni a saját anyagaikat mondjuk MP3-ban és a lossless anyagokat pedig lehessen megvásárolni.
Sokszor gondolkodtam el azon, hogy kell e nekem letölteni anyagokat?
ÉS rájöttem, hogy az a legnagyobb gond, hogy nincsenek fent a filmek mondjuk a megjelenés pillanatában egy video streming, egy legális videószolgáltató oldalon, persze jó minőségben. Ahova elő lehet fizetni valami épeszű havidíjért. Az épeszűt hangsúlyoznám, hiszen itt is elszaladhat alattuk a ló. Minek tároljak valamit amit csak egyszer vagy max kétszer akarok megnézni. Viszont azt szeretném a megjelenés pillanatában.

 

süti beállítások módosítása