Pénzügyi válság van a világban, ezt azért írom, mert lehet hogy valaki még nem hallott róla. Vezető politikusaink azt mondják, hogy ajaj, baromi nagy a baj, mert nehezebben lehet hitelt felvenni, mert esnek a tőzsdék, mert nehezebben tudják majd foltozni a költségvetést.

Szerintem Magyarországon válság van, na nem csak pénzügyi, hanem gazdasági is és nem most kezdődött. Ez akkor kezdődött amikor egy sor hibás gazdasági döntést hoztak a bársonyszékben csücsülők. Az utóbbi 3 év pedig teljesen kiütötte a kis hazánk gazdasági potenciálját. A válság akkor kezdődött, amikor a vállalkozások terheit növelték meg és nem az adórendszert alakították át. Emlékszem, hogy milyen sokszor hangzott el a reform kifejezés. De gyakorlatilag azon kívül, hogy megemelték az adókat, semmi sem történt.

A magyarok meg kicsit nyűglődtek, kicsit tüntettek, aztán meg hazamentek. Reggel felkeltek és elmentek dolgozni, kicsit összehúzták magukat, felvettek egy kicsit több hitelt, de nem torpantak meg, még akkor sem amikor már minden környező ország rajtuk röhögött.

Aztán eljött a mostani időszak, amikor sorba dobják be a törülközőt a bankok. Akkor mit is csinál a magyar vezetés? Pénzt ad nekik a közösből, nehogy már tönkremenjenek.

A véleményem az, hogy ha egy gazdasági vállalkozás nem életképes, akkor menjen csak tönkre. Az  én vállalkozásomnak sem ad segítséget senki. Ha baj van, akkor jön az APEH és leveri rajtam ami neki jár, ha ezután is baj van, akkor megyek a börtönbe és a cégemet felszámolják. Ezzel el is van intézve.

Most viszont azt harsogja a média, hogy mekkora hitelkeretet kaptunk szinte ajándékba. Persze azt is mondták vezetőink, hogy nincs rá szükség, majd ha lesz, akkor kell csak hozzányúlni. Ha nincs rá szükség akkor nem kell, mert csak a hitelkeretnek a fentartási is iszonyatos pénzekbe kerül nekünk adófizetőknek. Ha pedig még a keret használni is kezdjük, akkor azt is végig kell gondolni, hogy hova tesszük.

Hova is teszik? Persze csak lehívtak egy jó csomó pénzt abból hitelkeretből, mert az államháztartás csődjét el kell kerülni. Pedig én emlékszem, hogy 2 hónappal ezelőtt még ki is kérték maguknak a honunk atyái, hogy ne beszéljen itt senki állami csődről. Persze 2 hónap alatt nagyot tud fordulni a világ… A másik célterület a Bankok, melyek szerintem gazdasági vállalkozások. Nekik akarnak pénzt adni. De miért???

Ha nem megy akkor menjen csődbe… Tudom, hogy akkor a betétesek is nagyot buknak, de utána nem lesz ilyen még egyszer. Hirtelen megtanulna a magyar a pénzzel bánni. Nem csak kötelességei lennének, hanem jogai is. A bankok is visszavennének egy kicsit a nagyképűségükből. Arról meg nem is beszélve, hogy a gazdag bankárok hibáit nekem kell majd az államadóság szintjén megfizetni… Ők nagy autóval járnak, nagy házban laknak, de mégis mi leszünk a kárvallottjai ennek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szucsjoee.blog.hu/api/trackback/id/tr10765245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tokom 2010.02.11. 20:40:10

Esetleg felsorolhatnád, hogy az OTP-n kívül még kinek nyújtott segítséget. Én három kereskedelmi bankról kapásból tudom, hogy azokat a külföldi tulajdonos országának kormánya segítette azzal, hogy bevásárolta magát tulajdonosnak és megállapodott a cégvezetéssel hogy kurvanagy kamattal X éven belül visszaadják a pénzt, és akkor (esetleg) le fog mondani a tulajdoni részesedéséről.

Persze tudhatom én is rosszul. De Te is, ha csak arra hallgatsz amit a tévében butításképpen leadnak.
süti beállítások módosítása