Egy kicsit beletörtem a hétköznapokba. Egy kicsit zavaros minden ami körülöttem van. Nem értem magamat. Az embereket körülöttem értem és látom, hogy a viselkedésüknek mi a motiváló tényezője. Azt viszont nem értem, hogy miért nem tudom ezeket a viselkedési mintákat épp ésszel kezelni. Megváltoztam. Azt viszont nem tudom, hogy milyen irányba. Valahogy minden olyan, mintha kívülről nézném az egész életet. Oka is van ebben  biztos vagyok. Megint változások jönnek, mert a mostani állapot nem tartható fenn. Valakinek azt mondtam régebben, hogy a változások jók, mert új dolgokat hoznak. Viszont én most félek a változástól. Felépítettem egy életet magamnak és megszerettem. Aztán lehet, hogy nagyon kis látszólagos és nagy belső változtatással ismét egyenesbe lehet tenni a dolgokat, de én ismerem az életemet és ismerem magam. Ezért ennek a valószínűsége nagyon kicsi. Megint az egész életet kell cserélni és nehezen vágok bele. Pedig nem ez lesz az első alkalom. Ha jobban belegondolok, akkor ez már az ötödik lesz. Az élet hajt előre és nem szabad visszanézni. Nem szabad újra elkövetni azokat a hibákat amiket már elkövettem és elég egy hiba…

Sok ember van akinek a hibáit nem bosszulja meg az élet. Én nem ezek közé tartozom. A becsületes és tisztességes élet számukra könnyedén megadatódik. A kilengéseiknek szinte nincs következménye. Az én életemben a legkisebb hibának is olyan hatása van, hogy azt mások nem is tudják épp ésszel feldolgozni. Már rutinos vagyok, mondják sokan. Rutinos.

Olyan kevés kell egy nyugodt, egyszerű élethez, amivel én már meg lennék elégedve, hogy az már vérlázító. Én azt a keveset sem tudom előteremteni, mert hordozom a hibáim köveit és nem olyan könnyű tőlük megszabadulni. Nagyon nem…

Belefáradtam a munkámba, mert nem érzem azt, amitől a munkám érne valamit. Olyan mint  amikor egy kertész folyamatosan dolgozik a kertjében és csak gyomot termeszt. Bármit csinál, mindig csak gyom marad a kertben. Én is ezt érzem. Semmi értelme, mert ha valamit csinálok akkor vagy én nem látom értelmét, vagy eleve értelmetlen, mert kidobják. A szélmalomharcos csávónak is több motivációja volt mint most nekem.

Megváltoztam. Régebben olyan könnyen kezeltem a problémákat, de most már nem. Egyszerűen meg akarok felelni. Megfelelni a saját magam által támasztott elvárásoknak. Mások már lemondtak arról, hogy elvárásokat támasszanak elém. Egyszerűen nem éri meg, mondják. Lehet, hogy felnőttem?

Lehet, hogy felnöttem.     

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.