Életemben először utaztam repülőgéppel és mindjárt egy átszállásos 13 órásat választottam, mert ha már lúd legyen kövér.

Ilyen-olyan indokkal Brazíliába szólított a kötelesség és evégre bátorodtam fel annyira, hogy én biz kipróbálom.

Kezdjük az alapoknál, most nem érdekel a fizika, hanem csak az egyszerű dolgok.

Adott egy vascső amire rátesznek két pirinckát, hívjuk őket szárnyaknak, de csak azért,mert hogy legyen hova rakni a 2-4-6… sok motort. Ezek a motorok olyanok, hogyha megfelelő kasznit raknak hozzá, akkor el tud szaladni a föld vonzáskörzetéből. Egy vasdarabot, meg egy csomó rászerelt vackot egy ember nagyon nehezen tud irányítani, jó-jó tudom, hogy vannak fékezősíkok, meg ilyesmi, de a modern repülőgép gyártás már nem olyan gépeket gyárt amit a pilóta csak úgy vezetget, hanem erős számítástechnikai aparátust is segítségül hívnak. Maradjunk csak abban, hogy jelenleg számítógépek irányítják a röpülőket és a pilóta csak ott van marketingből, mert ugye fontos a megnyugtató hang és a gépekké annyira még nem megnyugtató. Aztán még valami amit az Armageddon című filmben is elmondtak: Van egy csomó alkarész és mindet Kínában és Tajvanon gyártanak és ugye az olcsóság is nagyon fontos. Tehát a gyanútlan utazónak ebbe a tákolmányba kell beszállnia és el kell hinnie, hogy túl is éli. És túléli… Sőt, ha valaki szereti a csúszdaparkokat akkor még élvezni is fogja.

Az első etap Budapest-Párizs valami kis európai airbus-szal. Tényleg kicsi volt, de gyorsult mint a barom. Még észbe sem kaptam de már a Balatont bambultam felülről. Az Alpok felett rángatott meg dobált egy kicsit, de csak pont annyira, hogy ne legyen unalmas az út. Én imádtam, de az egyik utazó társam már ettől s rosszul lett. Aztán Attila barátom mikor megemlítettem neki, hogy hogyan mozog a gép szárnya röhögve csak annyit mondott, hogy mozog-mozog, de az tart bennünket itt fent…. Kaptunk enni is, igaz ezen a gépen valami undorító halas szendvicset, illetve merem remélni, hogy hal volt benne, mert ha nem akkor nem is akarom tudni, hogy mi volt benne. Ami rettenetes volt számomra a hely hiánya. Ezeket a repülőket egyszerűen gyerekek utaztatására tervezték, vagy én lennék ekkora… Mindegy a lényeg, hogy folyamatosan a térdemben volt az előttem lévő ülés. Kaptam egy pici doboz sört is, de csak pont arra volt elég, hogy szomjasabb lettem miatta és ez később olyan szinten bosszulta meg magát, hogy csak na. Leszálltunk Párizsban egy 7 szer akkorra repülőtérre, mint a budapesti. 2 óra 15 perc. Ezt nem lehet autóval teljesíteni, még ha hozzáveszem azt, hogy ha csak párizsig utaznék akkor is ugyan úgy végig kellett volna csinálni az egész cécót. Ha az időket nézzük indulás a háztól 14:30 párizsi érkezés 22:00. 9 és fél óra. Határeset, de jobban megéri a repülő. Kevésbé fárasztó.

Viszont mielőtt folytatom az anekdotát érdemes egy kicsit a repülőtéri biztonságról beszélni az én szempontomból.

Azt még csak-csak elfogadom, hogy nem lehet tisztálkodási szereket felvinni a gépre, de azt már teljességgel elfogadhatatlannak tartom, hogy egy palack vizet sem vihetek fel és a gépen meg adnak egy 2 dl-es poharat és abból iszogass, ha meg elfogy akkor ugráltasd a személyzetet, hogy hozzanak még. 9 és fél óra alatt én megiszok, vagy2 liter vizet alaphelyzetben itt meg a fél liter miatt is égett a pofám. Ez idiótaság.

A másik, hogy töviről hegyemre átvizsgáltak a budapesti vizsgálatkor és utána elvileg végig tranzit helyzetben voltam, amíg le nem szálltam Rio-ban. Ehhez képes még Párizsban is megmotoztak, meg áttúrták a cuccaimat. Nem értem, hogy mire jó ez.

A párizsi repülőtéren busszal kell menni 2 terminál között, sehol nincs lehetőség vizet venni, vagy ne adj isten elszívni egy cigit. Még a második géphez is busszal kellett menni. Beszarás.

Újra chekkolni, meg újra sorba állni. Csak éppen a riói gépen 600-an utaztunk. Alsó hangon.

Mindenki képzeljen el egyiszonyatosan nagy repülőt amiben 10 ülés van egymás mellett 3-4-3-as osztásba. Pont középre szolt a jegyem, ami azt jelentette, hogy ha bármit akartam mozdulni mindig engedélyt kellett kérjek valamelyik szomszédtól. A hely nulla, a lábak kinyújtására nincs lehetőség és egyszerűen képtelenség kényelmesen elhelyezkedni. Félig ülő félig fekvő testhelyzetben kellett eltölteni 11 órát. Rettenetes volt. Viszont a két étkezés az jó volt, csak a folyadék volt kevés. Legalább nem kellett állandóan a mellékhelyiséget látogatni. Maradjunk annyiban, hogy az élmény rémálomszerű volt. Az Atlanti Óceán fölött dobált egy kicsit és legalább az jó volt. Meg az, hogy életemben először ültem Jumbo Jet-en.

Leszálltunk, közel a teljes kiszáradáshoz és itt már Brazilia földjén voltunk. Utolsóként hagytuk el a repülőteret, mert az egyik társunkat kerestük, aki mint utóbb kiderült elsőként hagyta el a terminált. No Comment.   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.