Eltelt két hét

2007.07.01. 10:18

Azóta, hogy hazaértünk eltelt két és lassan kezdenek leülepedni bennem az élmények és kezdem realisztikusabban látni, hogy mi a különbég a két ország között. Az is számít, hogy az itthoni elfoglaltságok olyan mértékben kapkodásra sarkalltak, hogy a kontrasztok még élesebbek lettek.

Az utolsó bejegyzésem óta volt három munkanap, amellyel hosszabbításra került a munka a brazilok földjén. Majd egy 25 órás utazás, amely tele volt unalommal és egy-két izgalmas pillanattal. Izgalmas volt például, hogy a Rio-Párizs közötti repülő egy óra késéssel vágott neki az útnak és emiatt Párizsban csak 50 perc maradt ideális esetben az átszállásra. Az ideális eset egy dolog, de aki járt már a párizsi repülőtéren és ismeri napjainkban a biztonsági vizsgálatokat, az tudja, hogy az 50 perc is nagyon kevés. Természetesen a Jumbo pont egy óra késéssel landolt és mire kiszállt a 600 ember a gépből az 50 perc 25 percre zsugorodott, aztán a semmiből előugrott egy plusz rendőri ellenőrzés, ami megint 5 percet vett el az időből. Aztán a másik terminálra való átjutás, amit busszal kell végrehajtani, elvitte a maradék időt is. Viszont a Magyarországra tartó gép is megvárta a csatlakozó utasokat, így bennünket is. Végül Budapestre tizenhét perc késéssel megérkeztünk.

Elrohantunk Egerbe, romantikus séta Szilvásváradon, majd romantikus vacsora illetve másnap fagyizás, majd a megfelelő mennyiségű nyugtató beszedése után irány haza. A nyugtatókra tényleg szükség volt, mert 2 komplett háztartást kellett belezsúfolni egybe és az meg nem megy áldozatok nélkül. Ráadásul a plusz munkanapok miatt a kiköltözéssel is sietni kellett.

Az lett a vége, hogy a hazaérkezés után minden pillanat a rohanásé lett. De az összeköltözés végrehajtásra került. Mosógépek és egyéb háztartási gépek darabszámát sikerült leredukálnunk, úgy hogy csak egy maradt mindenből.

Lassan minden beáll az egyenes kerékvágásba, lassan visszaszokom a magyar tempóra és nem vagyok benne biztos, hogy jól teszem.

Úgy gondolom egyre inkább, hogy a latin amerikaiak tudják, hogy hogyan kell élni és mi európai hülyék meg nem. Mi kapkodunk és rohanunk, emiatt észre sem vesszük, hogy elmegy mellettünk az élet. Nekik meg van idejük arra, hogy kiélvezzék minden pillanatát.

Lehet, hogy a mi fejünkben kellene átkapcsolni valamit, nem pedig az övékében. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szucsjoee.blog.hu/api/trackback/id/tr91109329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ann 2007.07.01. 10:26:03

Nem lehet egyszerű közös háztartást létrehozni. Erre még sosem gondoltam, hogy ilyenkor mi lesz a mosogéppel stb.

Legalább Szilvásvárad szép. Meg Eger is. :)
süti beállítások módosítása