Elég már…

2010.06.28. 09:32

 

Mint azt korábban már írtam kurvára nem értek egyet azzal, hogy segíteni kell a szerencsétlen árvízkárosultakat. Ennek baromi egyszerű az oka, mégpedig az, hogy nekem sem segít senki, ha elromlik az autóm, vagy beázik a lakásom, vagy neadjisten a szomszéd kiskölök berúgja focilabdával az ablakomat. Nem is várom el, hogy segítsenek, hiszen megoldom saját erőből, mert dolgozok, mert fizetek biztosítást, mert ésszel közelítem meg a vagyontárgyaimat tekintő lehetséges veszélyforrásokat.
 
Összedőlt a háza… Na és? Akkor lehet építeni újat, de nem az én adómból, amiből már így is eleget herdálnak el a közjó fenntartására. „Bútorokat meg ilyen olyan szarokat is lehet venni nekik, hiszen elvitte a víz azt is”, mondják az okosok. Ne már… Én meg vehetem meg a bútoraimat magamnak.
 
Mi a lófasz van emberek? Vegyétek már észre magatokat. Nem a szocialista időket éljük már, ahol ami az enyém a tied is. Az én adóforintjaimból pedig megtiltom, hogy bárki is egy fillért is erre a célra utaljon át. Ha mindáron segíteni akarnak azok akiknek pénzük van adakozzanak a nettó fizujukból és akkor elmondhatja magáról, hogy faszagyerek vagyok. Még én is azt fogom rá mondani.
 
Ezért tart itt ez az ország, ahol. Egyszerűen mindenki azt gondolja, hogy neki minden jár. Jár a nyugdíj, jár a gáztámogatás, jár az ingyen orvos, jár a segély, jár az ingyenes felsőoktatás. Ha nem kapom meg, vagy esetleg csökkenteni akarnak rajta, akkor meg lázadok, mert ez nekem jár. LÓFASZT A SEGGETEKBE! Én meg küzdjek, hogy kifizessem a vállalkozásom után az adókat, a munkabéreket, meg a munkabérekre rakott adót, a leendő konkurenciámnak meg fizessem az oktatását, vagy a külföldre költöző orvosok egyetemi költségeit.
 
HA meg azt mondom, hogy én nem fizetem a ti szarotokat, azaz nem fizetek adót, akkor meg én vagyok megbüntetve, a miattatok fent tartott hivatalokból. Igen miattatok van ekkora önkormányzat, meg ennyi hivatal. Aki dolgozik, annak nincs ideje segélyért sorba állni, ahhoz nem megy ki a rendőr állandóan, Ő miatta nem kell munkanélküli hivatalt fenntartani. Az adóhivatal is lehetne negyedakkora, ha mindenki fizetné rendesen amit kell, és nem kellene vadászni azokat akik csalnak meg lopnak, ha nem kellene ezt sok nektek megadott kedvezményt követni.
 
Elég volt belőletek, hallani sem akarok rólatok többet. Aki meg olvassa és nem tartozik közétek, úgy is tudja magáról…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szucsjoee.blog.hu/api/trackback/id/tr202115247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duhos 2010.06.28. 17:03:11

Tesó,hogy neked mennyire ott van az eszed...az elején kicsit engem i s megszédített ez a "tüzijáték,vagy segély" duma...segíteni jó dolog,ez kétségtelen,de nem MA,ÉS NEM MAGYARORSZÁGON...(!!!
süti beállítások módosítása