Tüntettek a közszolgák…
2008.11.30. 12:01
Ez jó, mert merik érvényesíteni az érdekeiket… Hiszen nekik van jár olyan fizetés amilyen hónap nincs is. Persze be van építve a 12 havi bérbe jelen pillanatban, de azért semmiféle többlet teljesítést nem tettek. Én akkor kapok több pénzt, ha többet dolgozok, vagy hatékonyabban végzem a munkám. Bár ha hatékonyabb vagyok, akkor még nem lesz forintra több a pénzem, csak kevesebbet kell ugyanazért a pénzért dolgoznom.
Az állam azt mondta, hogy nem lesz 13.havi fizetés a közszférában. Erre ők vérig sértve érzik magukat. Pedig én nem várom el tőlük, hogy a 13. hónapban dolgozzanak, mint ahogy ezt tőlem sem várja el senki.
Ha pedig az ember nem dolgozik meg valamiért azért nem jár pénz. A nyugdíjasok is az elő-takarékossági számlájukra 1 évben csak 12 szer fizettek be. Miért kellene nekem meg kifizetni azt 13-szor kifizetnem az Ő nyugdíjukat? A nyugdíjakat egyébként is kicsit végig kellene gondolni, hiszen most kapnak viszonylag magas pénzt, de arányaiban ennyit nem fizettek be. Én meg fizessem a magas összeget és mire odaérek megdeglek, de legalább azzal tudattal fogom a pacskert feldobni, hogy én eltartottam mindenkit és én fasza gyerek vagyok, mert engem meg nem kell eltartani.
Persze tudom, hogy most emiatt a pár mondat után néhány embernek kinyílik a bicska a zsebében, de nem érdekel.
Szóval jó hogy tüntetnek, de én vagy a magamfajta vállalkozó és a versenyszférában alkalmazásban állók mit tehetünk?
Polgárilag engedetlenek lehetünk, azzal hogy nem csinálunk olyat aminek adófizetési kötelezettség vonzata van. Ha betegek vagyunk nem kell fizetni a TB-t. Sőt kapunk betegállománypénzt. Ha most játszok egy kicsit a gondolattal és azt mondom, hogy mindenki aki a versenyszférában dolgozik elmegy 2 hét betegszabira, akkor a közszolgáknak 1 hónapig nem lesz fizetésük. Hm.. Azt hiszem, utána megbecsülnék a ténylegesen termelő egyedeket.
Nem vásárolunk olyan termékeket egy hónapig amelynek magas az adótartalma. Ilyen az üzemanyag, a cigaretta és az alkohol. Ha kombináljuk a két komoly alternatívát, hogy betegek is leszünk és nem kocsikázunk, nem iszunk, cigizünk és mindezt 2 hétig megtartjuk, szerintem egészen szép eredményt lehetne elérni.
Tehát:
- Elmegyünk 2 hét betegállományba
- Nem tankolunk az autónkba
- Nem veszünk cigit, piát
Szóval veszett fejsze nyele, de azért szép álom…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek