Az első hazugság Bajnaitól

2009.04.18. 11:00

Konkrétan emlékszem, hogy húsvét utáni kedden, Bajnai a marketing szövegében azt mondta, hogy pénteken el fogja mondani, a kormánya programját, miután túllesznek az első kormányülésen. Nos… Tájékoztatok mindenkit, hogy az tegnap volt és semmi, de semmi nem hangzott el a…

Szórólapot mindenkinek

2009.04.08. 18:15

A tegnapi híradásokban benne volt, hogy egy biztonsági őr nem engedte az életbevágóan fontos szóróanyagok elhelyezését a valami politikailag motivált egyedeknek. Volt valami tetlegesség is, de feljelentés nem történt. Hát igen, mert a tetlegesség kifejezésnek is több értelme…

Igazából két hír van mostanában ami egy kicsit borzolta az idegeimet. Mindkét hír egy dologban hasonló. Valaki olyan helyre keveredett ahol a hely varázsának megfelelően viselkedtek vele. Az egyik történet a 2 foci ügynőkről a szól, akik bemennek egy night clubba, majd elhajtják a…

A választók több mint fele előrehozott választásokat akar és csak 30 % mondja azt, hogy nem kell előrehozott választás. A választói akarat figyelmen kívűl hagyásával akarnak kormányozni a politikusok. Sajnos ezt én már csak demokratikus diktatúrának tudom nevezni.  Csak az…

Olvastam ma reggel egy postot a homáron, hogy az invitel szándékosan a szerződés felmondása után egy másik címre küldte a szerződés lezáráshoz szükséges számlát és ekkor bennem is megindult valami. Azaz nem megindult, mert már megindult valami régebben az invitel ellen, de most…

Érdekes ez a magyar politika napjainkban. Van egy nagy párt, aki remekül beásta magát a politikai és gazdasági életbe, de önmagában kissebségben van és van egy kis, sőt törpe párt, aki nélkül nem tud boldogulni. Amiatt, hogy a nagypárt boldogulni tudjon mindent megtett a törpe…

Magyar Állam Vasutak.

2009.03.25. 15:56

 Úgy alakult, hogy sok-sok év után saját akaratomból felültem egy vonatra, amely Szeged és BudaPest között közlekedik, persze 1. osztályra és intercity pótjegyel utazok, szóval elvileg a belföldi közlekedeés egyik legfullosabban kényelmes módját választottam, persze a…

Mint korábbi bejegyzésemben leírtam érdekes lesz figyelni az elpályázó állami vállaltok vezetőit. Meg is született azóta az első „elbocsátás”. A paksi atomerőmű vezetője és a vezérkara elment a levesbe. Hm… Mindez persze nem meglepő hiszen már folyt ellen…

Pláne olyankor, amikor a hatalomhoz idáig mindenáron ragaszkodó miniszterelnök egyszer csak bejelenti, hogy Ő bizony lemondana, csak találjanak helyette valakit, aki tovább tudja vinni azt a szemléletet, amit Ő vitt, hiteles és bírja a kispártok bizalmát. Én nem hiszem, hogy csak…

Ünnepek a politikusoknak

2009.03.15. 18:06

Ismét egy nemzeti ünnep ahol politikusaink ismét megmutathatják, hogy ők milyen hazafik és meg is mutatják. Csak ők ünnepelnek. Azokat aki ellenük fogalmaznak meg véleményt, azt nem engedik oda ahol ünnepelnek. Akik egyetértenek velük, azokat odaengedik, csak éppen előtte…

süti beállítások módosítása