Kis tengerentúli kiruccanásom folyamán úgy adódott, hogy a munkavégzés helyszínére helikopterrel szállítanak bennünket, ami tök jó mert idáig ezzel a közlekedési eszközzel nem volt szerencsém találkozni. Leginkább Bell 412 kettest használnak ebből a helikopterflottában 6 darab van.

Ezek nagyon klassz járgányok, mert van bennük hely és a tervező értette a dolgát. Nem véletlen használták ezt a típust, vagy ennek a korábbi változatát a vietnámi háborúban az amcsik. Ezeken kívül a flottában van még egy kerekes és béna és csúnya helikopter. Az a főnöki heli, de ettől függetlenül befogják néha igavonásra is. Szóval a kerekes helikopter a világ legbénább tákolmánya, halálfélelmem volt rajta. Minden reggel reménykedem abban, hogy nem ahhoz kísérnek és minden délután abban reménykedem, hogy nem az jön értünk. Szerencsére még csak egyszer volt szerencsém hozzá. Amennyiben kiderítem a típust akkor, közzéteszem.

Visszatérve a Bell típushoz, még két egyforma belső kialakításút nem láttam. Pedig elvileg ugyanazok, de nem. Mindig máshol van valami kis bigyó, vagy teljesen más az egész műszerfal. Szóval izgi történet.

Milyen érzés helikopterezni? Van benne az elején 10 másodperc nagyon jó, aztán 45 perc dögunalom, bar ez is lehet néha izgalmas, de leginkább dögunalom és 3 perc halálfélem.

Tehát: Az első 10 másodperc azért jó, mert akkor szál fel és az nagyon klassz, persze annak aki szereti a sebességet és nincs tériszonya. A dögunalom a repülés, mert a földön nem lehet kivenni semmi mozgást, csak a házak és elsőre talán még izgi, de másodszorra már unalmas. A repülés akkor válhat izgalmassá, amikor rossz az idő. Olyankor dobál mint az állat és a pilóták beavatkozásától függően, hol apró vibrációk vannak, hol meg rángatózik mint a fene.

Ilyenkor úgy érzi magát az ember mintha egy kötélbe kapaszkodna amit fúj a szél.

A három perc halálfélelem meg a leszállás. Ezek a pilóták zsebkendőnyi területekre szállnak le ezekkel a helikopterekkel,akár 70 km/h szélben is. Félelmetes. Viszont mi lenne akkor, ha hirtelen elállna a szél? Hirtelen nagyon kicsi lenne az a zsebkendő. Nagyon ügyesek ezek a pilóták, minden elismerésem az övék, pláne, hogy a fele alkoholista /Az Atty szerint mind az/.

Az egyetlen problémáról nem írtam még, ez pedig az, hogy nagyon hosszú idő feljutni rájuk.

Az indulás előtt 1 órával már ott kell lenni a repülőtéren. Ellenőrzik a nevünket, az enyémet rendszeresen az angol „szívás” szóval helyettesítik. Már megszoktam és meg sem próbálom kijavítani őket, had legyen mindig egy jó napjuk. Aztán minden reggel szétkapják a csomagunkat „mint floki a lábtörlőt” és minden reggel van valami probléma, ami a bürokráciából adódik és ez leginkább a laptopjainkat érinti, de mindig megoldódik. Aztán meg várni az indulásra és videókat nézünk arról, hogy mit kell csinálni, ha lezuhan a helikopter.

Szerintem akkor már úgyis mindegy…       

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.