Szerintem most már felgyűlt annyi tapasztalatom, hogy merek íri arról, milyen is Brazíliában dolgozni. Brazíliában rejtett munkanélküliség van, ami annyit jelent az én olvasatomban, hogy kevesebb a munka mint az ember, de inkább sokat vesznek fel, hogy elmondhassa magáról az ország, hogy alacsony a munkanélküliség. Egyáltalán nem hatékonyak. Amit mi megcsinálunk egyedül, Ők 7-en. Ez csak a magas szintű képzettséget igénylő munkáknál nincs így. A szakemberekből szerintem hiány van, mert hallottam itt-ott, hogy egy automatizálási mérnök, mint most én, irgalmatlanul jól keres és azonnal tudnak neki több állást is adni. Az irgalmatlanul jól keres az egy kicsit másféle fogalom mint nálunk. Körülbelül 200e ft-nak megfelelő összeget kereshetnek a jól keresők, de inkább juttatásokban kapnak sokat. Például elképzelhetetlen, hogy ne legyen teljesen evidens, hogy a munkáltató rendezi az ebédet. Az is természetes, hogy a munkáltató teszi lehetővé a munkába járást, azaz kocsi szedi össze az alkalmazottakat minden reggel.

Amit rettenetesen kihegyeznek, az a munkavédelem. Elve veszélyes üzemben dolgozunk, tehát teljesen érthető, hogy előtte egy négy napos túlélőtréninget tartottak nekünk, viszont ha felülünk a helikopterre, mindig van egy rövid biztonsági tréning,   és ha kiérünk a platformra akkor is mindig van egy 15 perces biztonságtechnikai monológ. Ez csak a duma része és még van a felszerelés. Kötelező viselni a narancssárga mellényt, a sisakot, szemüveget, füldugót. Én szerencsére a kesztyű viselése alól felmentést kaptam, mert elég nehéz abban a ruhadarabban a gépelés, vagy az egérnek a kattogtatása. A sisakot teljesen megértem, mert naponta legalább 5-ször koppan. A többi is érthető, csak néha nagyon kényelmetlen a viselése. Az is szerencsém, hogy a saját szemüvegemet használhatom és nagyon praktikus, hogy cserélhető lencséje van és a többi lencsét nem hagytam otthon.

Ami viszont a legfontosabb, hogy mindent elbasznak és senki sem vállal felelősséget semmiért.

Minden reggel fél négy körül kelek, mert az 5 óra időeltolódás miatt otthon fél 9 van akkorra és ellenőrzöm a saját rendszerek működését. 5:40  kor jön értünk a megbízó cég autója és elvisz bennünket a repülőtérre, mert onnan indul a helikopter. 6:00-kor kezdődik az útlevelek és poggyászok ellenőrzése. A poggyászunk nekünk csak a laptopok és a kiegészítő berendezéseik. Minden napra előre le kell adni a repülőtér személyzetének a laptopjaink sorozatszámát, mi azt leadtuk az első nap és úgy, hogy leírtuk az összes napot. Az én laptopommal nincs is gond, de az Atty laptopjának számát mindig elrontják. Kihozzák a napi papírt, melyen szerepel a sorozatszám és a kezünkbe nyomják, majd a biztonságiak ellenőrzik, hogy egyezik e a sorozatszám, ha nem egyezik, elkezdik vakarni a fejüket és tanácstalanok, majd kézzel ráírják a papírra a jó sorszámot, megnyugodnak és mehetünk várakozni a 7:00-ás indulásra. 8 körül érünk ki a platformra, de ez időjárás és szélfüggő. Reggelizünk, kávézunk, cigizünk és elkezdjük a munkát. Ezt a dolgot délig folytatjuk majd ebéd, aztán fél négykor jön értünk a helikopter.

A platformon jó dolgozni, mert általában szép az idő és szabadon vagyunk. Ami nem jó az az, hogy minden nap van valami ami elromlik és ha nem tudjuk megjavítani, akkor az anyacégünk nem hajlandó döntést hozni, hogy mit tegyünk. Egyszerűen néha fogalmunk sincs arról, hogy mi lesz holnap. Most a portugál-angol tolmácsnak sincs meghosszabbítva a munkaengedélye és ha ez így marad akkor holnap már nem jön és akkor nagy szarban leszünk. Márpedig a platformról intézkedni nem olyan egyszerű.

A visszaút ismét helikopterrel történik, de a kálváriáink akkor folytatódnak, mert a leszállás után mindig sikeresen elfelejtik, hogy reggel mennyit szerencsétlenkedtek a laptopokkal és a papírt is elhagyják, amit reggel írtak. Kezdődik előröl a bábozás meg megint egy fél óra mire a dolgok a helyükre kerülnek. Jó esetben délután 5 kor már ismét a hotelben vagyunk.

Néha van rossz eset. Olyankor vihar van és azt sem lehet tudni, hogy jön e értünk helikopter vagy kint kell éjszakáznunk egy szál ingben a platformon. Nem olyan vicces dolgok ezek.

Amikor megkezdtük a munkánkat boldogtalanul vettük észre, hogy a nem tesztelt rendszerünket, amely egy prototípus, már réges-régen használják és nem az előirt módon. Ráadásul nagyon sok érzékelő tönkrement, aminek következtében az automata vezérlő program nem tudott lefutni. Itt olyanok az üzemi körülmények, hogy tesztelést csak nagyon nehezen lehet végrehajtani. Kicsit olyan a helyzet, mintha elmennénk vendégségbe, de nagyon éhesek vagyunk és mégsem szabad belenyúlni a hűtőbe. Ha pedig használni tudjuk a rendszert olyankor mindig nagyon kevés az idő a felkészülésre. Annyit mondanak csak, hogy MOST.

A munkahelyem jó esetben árnyékban van, de rossz esetben kint a napon.

A végső konklúzióm az, hogy rettenetesen idegtépő így dolgozni, de így visszaolvasva nehezen érthető, hogy miért is. Nem sikerült tragikusra, de az elemek egyesével nem is azok, sőt állandóan röhögünk rajta. Viszont estére mindig elfáradok és nem fizikailag. Már több mint 2 hete ebben vagyok és már nagyon elég.

Mennék már haza nagyon!         

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.