Életem legrövidebb 2 és fél hetén voltam túl 4 hete, de megérte. Azzal kezdeném, hogy az egyik barátom azt mondta, hogy az életben a nagy dolgok nagyon hirtelen történnek és Ő is így volt vele, csak aztán elváltak. A történet a következő és mindenki kommentálhatja, hogy hülye vagyok e vagy nem, szerintem nem.

Április 15.-én békésen egyedül ücsörögtem itthon és mint minden egyedülálló ember aki minimálisan is technokrata,  hát netezgettem. Aztán gondoltam egyet és regisztráltam egy társkereső oldalra, mert amúgy is csinálni kellett valamit. Ráadásul pont magányos voltam mint egy hajléktalan elefánt. Arra gondoltam, hogy nekem most már zsenge 30 feletti koromra van kialakult képem, hogy milyen nőt akarok minden este az ágyba vinni és milyen nő készítsen nekem reggelit, ebédet, vacsorát és milyen nővel akarok a kocsmába járni.

A regisztráció után egyből a részletes keresőbe kattintgattam a feltételeimet és maradjunk abban, hogy eléggé sok feltételnek kellett a leendőbelinek megfelelni. A keresés elindításakor jót röhögtem magamban mondván, hogy a feladat nem lesz hétköznapi, mert a feltétel rendszerben az életkortól a hajszínig, a horoszkóptól a testtömeg indexig minden paramétert felvettem. Aztán lett egy találat… Mint a filmekben… Volt fotó is. Egy darab. Megnéztem, nagyítottam, aztán megint megnéztem, megint nagyítottam, majd arra az elhatározásra jutottam nekem ez kell. Volt a szemében, a testtartásában valami olyan pimaszság és kihívás ami csak nekem szolt és nem annak a pár száz másiknak aki láthatta. Azonnal üzenni akartam neki, hogy: Hahó… Itt vagyok… Én vagyok…, de a rendszer azt mondta, hogy addig nem üzenhetek a szívem választottjának amíg az adatlapomat nem moderálják illetve nem kattogok be 1000 forintot sms-ben. 1000 forint bekattog sms-ben, de még akkor sem moderáltak. Hosszú volt az-az 5 óra amíg a moderálás megtörtént, végtelen hosszú.

A moderálás után azonnal üzenetet küldtem, hogy: Hahó én vagyok és ezeken a kommunikációs formákon lehet velem felvenni a kapcsolatot. Aztán vártam és vártam, hogy be jelentkezzen, de csak nem akart. Este fél 8-ig bírtam idegekkel és lefeküdtem aludni, de csak nem ment az alvás fél tízkor visszakapcsoltam a gépet és megnéztem és csodák csodája válaszolt és lehetőséget kaptam arra, hogy kommunikációba lépjek vele.  Írtam neki az egyik kommunikációs csatornán és kedvesen válaszolgatott, pontosan olyan mondatokkal reagált, a feltett kérdésekre, ahogyan az elvártam egy nőtől. Aztán már csak irogattunk, valamiért nem akart elmenni aludni, pedig reggel dolgozni kellett mennie.

Én a beszélgetés közben egyre csak a fényképeit nézegettem, mert közben az egyik közösséget formáló oldalon is megtaláltuk egymást és ott a képeiből több volt. Az összképet tekintve egyre inkább szaladt ki a talaj a lábam alól.

Az ezt követő hétköznapok úgy teltek mint amit húznak és egyik ment a másik után. Hétfőn megbeszéltük, hogy pénteken találkozunk először, mert úgy gondoltam, hogy ezt a izgalmi kérdést el kell húzni addig amíg csak lehet, mert utána milyen jóleső érzéssel fogunk majd rágondolni erre a romantikus önmegtartóztató hétre. Nagyon nem voltam magamnál, hogy ilyenek mondtam, de legalább sok minden kiderült még róla.

Szerdán web kamerás beszélgetést tartottunk, na ekkor már végérvényessé vált, hogy ezt a nőt írta fel az orvos, viszont olyan ideges lettem, mert elképzelni sem tudtam, hogy én kellhetek neki, lássuk be egy 120 Kg-t nyomó pasi és 52 kg nyomó csudaszép nő nem biztos, hogy a csudaszép nő álma. Nah mindegy, önbecsülésem akkora mint egy apróbb termetű óceánjáró, tehát tudtam, hogy a csaj akarni fog. Pláne azután gondoltam ezt miután a kopasz fejű barátommal leültünk, csak szegényesen egy boroskólra és elmondta, hogy neki az-az álma, hogy élete nőjével egy színházban fog megismerkedni és szembe jön majd vele és szőkén azonnal bele fogja lopni magát a szívébe. Egyből azt mondja, hogy az én leendőbeli nőm a színházban dolgozik és majd akkor ő legalább szerez neki jegyet és a 20 %-os bizonytalansági tényezőt ezennel el is törli, hiszen a sors hozta ezt a nőt elém és meglehetősen sok véletlenből tevődik össze ez az egész, ráadásul az elképzelt nője is onnan fog támadni…

Péntek. A randevú napja. Egész nap a laptopommal kínlódtam, mert nem ment fel rá semmilyen operációs rendszer. Arra viszont remek volt, hogy elterelte a figyelmem az összes problémámról, amely mind velem, mind a randevúval kapcsolatban foglalkoztattak. Egy dolgot biztosan tudtam, mégpedig azt, hogy nem látok tovább a pénteknél. Egyszerűen nem volt tervem nem tudtam, hogy mi lesz szombaton… Nem tudtam semmit… Csak az este volt és utána egy űr. Ráadásul a napi horoszkóp is elég furcsa volt. Na nem az enyém, mert az szerelemre buzdított, hanem az övé. Azt mondták neki horoszkópikus szinten, hogy járjon a földön, mert a lehet, hogy csalódni fog…

Éppen csak készen lettem a munkával, már rohanni is kellett a randira. Ácsorogtam a lépcsőház előtt és vártam, hogy megjelenjen. Megjelent és megfogta két kézzel barátságosan az arcom, vagy csak beletörölte a krémet a kezéről, nem tudom, de jól esett. Az első pillanatban megcsókolhattam volna, de nem volt bátorságom, meg nem is illett volna. Elmentünk vacsorázni, de nem voltam  éhes. Ő sem volt éhes és csak piszkáltuk a halászlevet. Mindenképpen feszültség oldásra volt szükség, de a sofőr szerepem nem tette lehetővé az tömény szeszes include-okat. Szerencsére a randevú másik szereplőjének sem volt kifogása a kötelező körök akképpen való lezárása ellen, hogy irány a kocsma, mert ott legalább közel ülhetünk egymáshoz. Egymás mellé kértünk egy üveg bort, majd szépen egymás mellé ültünk. Nézte a szememet és mosolyogtunk, meg nevettünk. Amíg nem csókoltam meg, zavartan majd a csók után felszabadultan és boldogan.

Eltelt az este bezárt a kerthelyiség, aztán a másik is, de valahogy úgy rohant az idő mint még soha. Elválni nem akartam tőle mert rettegtem, hogy nem látom újra, valamiért Ő sem akart elválni tőlem, talán mert Ő is ettől félt, vagy mert csak jó volt neki velem. Mire észbe kaptunk hétfő volt és elment dolgozni, de olyan érzés volt mintha kitéptek volna belülről valamit, de azt a kis időt ami egy munkahelyen kell eltölteni azt valahogyan ki lehet bírni. Már alig vártam, hogy délután legyen és mehessek érte.

Egy pillanat alatt így kell és csak így lehet beleszeretni valakibe.      

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.