Egyoldalúság

2007.07.20. 11:02

Az államunknak igazgatása már réges-régen a bögyömben van, nah nem azért mert nincs rájuk szükség, hanem azért mert, nincsenek tisztában az államigazgatás dolgozói a szerepükkel. Ők úgy gondolják, hogy mi vagyunk értük, pedig az igazság az, hogy ők az államunk szolgái, mi pedig az állam polgárai. Ebből következik az, hogy ők bennünket kell, hogy szolgáljanak. Szóval ezek a felsőbbrendű lények ismét bemutatkoztak nekem.

Kicsiny vállalkozásom legtöbb problémája az adóhatósággal van, mert az adóhatóság nem fogja azt fel, hogy egy vállalkozás működése nagyon sok gazdasági folyamat eredménye. Az adóhatóság számára elképzelhetetlen fizetési késedelem fogalma és elképzelhetetlenek azok a kifejezések, hogy fizetési határidő, befektetés, forgótőke, vagy egyáltalán humánus hozzáállás.

Tavaly novemberben egy nagy megrendelőm felmondta a szerződésünket ilyen-olyan okokkal, na nem minőségi problémák miatt, hanem gazdálkodási változások miatt.

Emiatt és egy késedelmek miatt nem tudtam az utolsó negyedéves befizetnivalómat maradéktalanul teljesíteni. Közben az új projectek kialakulásához kellett 4-5 hónap addig meg ugye önnfentartó vegetatív állapotban leledzett kis cégem. Az adóhivatalnál kérvényeztem, hogy ne legyenek már annyira kapkodósak, fizetni fogok, csak idő kell, hogy rendezzem a soraimat. Erre ők fülük botját sem mozdították. Aztán egy hónapja leinkasszálták cégem vagyonát, de még hiányzott valamennyi pénz. Viszont az inkasszó eltűnt mire egy nagyobb pénz rákerült a számlára.

Gondoltam most az egyszer törvényeket és az adózási rendet betartom és befizetem a maradék pénz az államnak feneketlen pénznyelőjébe.

Most már látom, hogy lehetetlen.

Ma reggel felhívtam az inkasszót kibocsátó ügyintézőt. Nem vette fel a telefont. Aztán felhívtam egy másik ügyintézőt az sem vette fel a telefont. Aztán egy régi ügyből adódó ügyintézőt hívtam fel, az sem vette fel a telefont. Kinéztem a Netről a központi számot és az sem vette fel a telefont. Érthetetlenül ráncoltam a homlokom és azt kérdeztem magamtól: Ezek Szerdán 9 kor nem dolgoznak??? Papírok áttúr. Találtam még egy telefonszámot és felhívtam.  Ott felvették. Elsírtam a bánatom, hogy van egy kis adóságom az állam felé és szeretném leróni azt, de nem tudom a pontos összeget és azt sem, hogy hova utaljam.

Azt mondta, hogy ez nem hozzá tartozik, de ad egy telefonszámot ahol segítenek. A kedélyes beszélgetés után felhívtam a megadott számot, de bármilyen meglepő nem vették fel, pedig az egy másik központi szám volt. Hívtam vagy 4-szer , de nem vették fel. Kínomban felhívtam a városi APEH kirendeltséget és tudva, hogy nem kompetensek az ügyben, de legalább egy számmal szolgálhatnak, ismét elsírtam, hogy ki vagyok, mit akarok. Ő szintén az előző számot adta meg és amikor szóltam, hogy nem veszik fel csak annyit mondott, hogy több ezer hívás érkezik oda és legyek türelemmel.  Mondtam, hogy ha valaki nem türelmes, az nem én vagyok, hanem a hivatal. Ezután visszahívtam az első ügyintézőt, aki válaszolt. Megismerte hangom és készségesen elkérte az adószámot meg a cégem nevét, majd megkért, hogy hívjam vissza egy óra múlva. Egy óra múltán a hölgy mondott egy telefonszámot és egy nevet , amit rögvest fel is hívtam. A telefont felvették, de nem az volt ott akinek segíteni kellett volna. Kaptam egy új számot. Azt is felhívtam. A hölgy készségesen elmondta,  hogy nem ő a kompetens, de adjak egy telefonszámot és egy adószámot és visszahív a telefonszámmal, amin már segíteni fognak. Vissza is hívott. Az adott számon megint nem vették fel a telefont, de lekapcsolt a központjába, ahol a telefonközpontosnak megint elbáboztam a hívásom célját. A központos azt mondta, hogy négy melléken foglalkoznak ezekkel az ügyekkel. Mondtam, nosza az elsőt. Végighívtam a 4 számot és a negyedik helyen vették csak fel a telefont. Ott azt mondták, hogy nem Ők foglalkoznak vele, de adjam meg a telefonszámom és vissza fognak hívni. Eltelt 3 óra, majd visszahívtak és elmondta egy hölgy a teendőimet.

A félelmetes az-az egészben, hogy az állam és az APEH revizorok számára én pénzt akartam befizetni és nem kevesebb mint egy fél napom ment rá az ügyre.

Mennyi idő kellene, ha ezektől pénzt akarnék…

 


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

six · http://www.sixweb.hu 2007.07.23. 13:20:02

Agecik... legközelebb menj géppisztollyal! :-)

Különben engem is érdekelne, hogy ez fogyasztóvédelmi kérdés vajon? És nem lehetne valamilyen teljesítmény-vizsgálatot kérni ezekhez a közalkalmazottakhoz? A múltkori okmányirodás kalandom közben gondolkodtam el, hogy ezek az emberek elvégeznek egy nap jó esetben 6-8 ügyet; nem lehetne egy adott fejkvótához kötni a juttatásaikat? Valszeg elgondolkodna, ha az eddigi "ingyen" lakáshitele hirtelen elkezdene vadul kamatozni és akkor talán kapkodna a kliensek után, hogy meglegyen a kvóta. Vagy fel is mondhat és elmehet a versenyszférába...

Az én ötletem ezzel kapcsolatban az, hogy ne csökkentsük az államigazgatást, hanem rotáljuk az embereket az áll.ig. és a versenyszféra között. Aki már kicsit kiégve érzi magát, az elmegy közalkalmazottnak, és ott még kiégve is 100x gyorsabb és jobb lesz. Aztán ha eleget pihent, de legfeljebb 2 év múlva visszaraknák a vállalkozáshoz, ahonnan eljött. Na, na?
süti beállítások módosítása