Nászutazunk – Gythion

2008.10.24. 20:03

A hosszúnak nem éppen mondható tengeren töltött nap után reggelre a hajó lehorgonyzott GYTHION kikötője előtt.

Azért nem ment be a kikötőbe, mert nem fért be. A partra szállítást a járművűnkre szerelt vizibuszokkal oldották meg, amelyekbe 150 utas belefért. Azért ezek a méretek híven tükrözik a hajónk méretét. Gythion egy kis 1900 lakosú tengerparti település, ami erősen a  turistákra szakosodott.

 

Azt még tudni kell róla, hogy 40 kilométerre van Spártától, ahova nem mentünk el, mert a szervezett utat egy kicsit drágának találtuk, de a település izgalmasnak ígérkezett csatangolási szempontból.

Az előző nap megismert magyar pár csatlakozott hozzánk és közösen kívántuk megismerni a parti települést.

 

Szerencsémre a megismert pár férfi tagja nem vetette meg az egy sör elfogyasztására vonatkozó javaslatomat, csak egy UOZO elfogyasztást szabta feltételül a sör mellé. Az is szerencse, volt, hogy a hölgytagja szeretett vásárolgatni és ezért az én kis feleségemmel remekül megértették egymást és jól eltöltötték az időt különböző ajándéktárgyak vásárlásával.

 

A városkáról sok mindent nem lehet elmondani. Egy egyszerű kis város elenyésző látnivalóval a tengernek a partján. Viszont a második OUZO- Sör koktél környékétől remekül éreztük magunkat ezen a településen.

 

Víg hangulatunk folytatódott a hajón is, ahol sok-sok koktélt fogyasztottunk el. Minek következtében lemaradtunk a vacsoráról.

Erről a napról többet nem kívánok elmondani. Berúgtunk….   

A bejegyzés trackback címe:

https://szucsjoee.blog.hu/api/trackback/id/tr68730205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bagoj ur 2008.10.30. 16:25:19

Ez az utolsó kép egyszerűen zseniális rólatok... :-)
süti beállítások módosítása