Szórólapot mindenkinek
2009.04.08. 18:15
A tegnapi híradásokban benne volt, hogy egy biztonsági őr nem engedte az életbevágóan fontos szóróanyagok elhelyezését a valami politikailag motivált egyedeknek. Volt valami tetlegesség is, de feljelentés nem történt. Hát igen, mert a tetlegesség kifejezésnek is több értelme lehet. A biztonsági őr valószínűleg csak elzárta a postaláda-betyárok útját, amit a politikusok tetlegességnek hívnak. Én a saját nézőpontom szerint, már hányingert kapok a postaládától, mert minden szutykot beletesznek, viszont a postaláda az én tulajdonom, tehát aki kéretlen dolgot tesz bele, az gyakorlatilag a magánszférámat sérti. Elvileg a szándékolt levélszemét küldést a törvény büntetheti is, de mi minősül levélszemétnek?
Elvileg csak az elektronikus formában küldött a fogadó által kéretlennek minősített üzenetek.
Sajnos a postaládában elhelyezett számomra szemétnek minősített és még csak nem is kért anyagok nem minősülnek levélszemétnek.
Visszatérve az alaptörténetre. A politikusok háborogtak, hogy nem tudták elhelyezni az információtartalommal rendelkező anyagaikat, mert a lakók által fizettet biztonsági őr nem engedte, a postaládába.
Nos, ha én azért fizetnék egy biztonsági ört, hogy ne engedjen szórólapot elhelyezni a postaládámba és a postáson kívül ne is engedjen be senkit a házba, akkor pontosan ezt a viselkedését várom el.
Ellenben azzal jöttek a politikusok, hogy a politikai szóróanyagok kerüljenek más megítélés alá mint az áruházláncok szóróanyagai.
Jaja… egyetértek.. A világ legkártékonyabb szóróanyagai a politikai papírok és a világ legkártékonyabb emberei a politikusok
Aki kurvának áll ne sértődjön meg azon, mert megb*szák…
2009.04.07. 09:43
Igazából két hír van mostanában ami egy kicsit borzolta az idegeimet. Mindkét hír egy dologban hasonló. Valaki olyan helyre keveredett ahol a hely varázsának megfelelően viselkedtek vele.
Az egyik történet a 2 foci ügynőkről a szól, akik bemennek egy night clubba, majd elhajtják a konzumokat aztán meglepődnek, hogy kibasznak velük. Minden viszonylag tájékozott egyed tudja a következőket.
- Ne menjünk nightclubba
- Ha mégis, csak olyan nightclubba megyünk amit ismerünk.
- Ha nem ismerjük, akkor csak olyannal megyünk aki ismeri
- Ha nincs olyan és mégis bemegyünk, akkor hívjuk meg a konzumokat egy italra, mert olcsóbb lesz, mintha megharagszanak ránk.
Aki ezeket az alapvetéseket nem tartja be, az ne lepődjön meg az alvilág fagyos és büdös leheletének beszívásakor.
A másik történet a Bajnai leendő miniszterelnökünk és az éneklés. Hát kérem minek vegyül az ember korpával. Itt is vannak alapvetések
- Ne kezdj komcsikkal
- Ha kezdesz, ne menj el a kongresszusukra
- Ha elmész, akkor miután végeztél, pánikszerűen menekülj onnan.
- Ha mégis ott maradsz és véletlen felcsendül az internaciónálé búj el.
- Ha nem bújsz el, legalább ne énekelj
- Ha meg énekelsz, akkor ne lepődj meg ha a média hátulról egy csokor néger f*sszal kedveskedik…
Ennyi a mai esti, vagy reggeli mese, ami gyakorlatilag az emberi ostobaságról szól. Fasza lesz az-az ország, akinek olyan miniszterelnöke van, aki saját magát sem tudja megvédeni…
Én ezt már komolyan nem értem…
2009.04.04. 10:45
A választók több mint fele előrehozott választásokat akar és csak 30 % mondja azt, hogy nem kell előrehozott választás. A választói akarat figyelmen kívűl hagyásával akarnak kormányozni a politikusok. Sajnos ezt én már csak demokratikus diktatúrának tudom nevezni. Csak az a baj, hogy ismeretlen érdekek vannak a háttérben.
Én Most még lenyelem ezt a békát, és nem a fidesz miatt. Őket is utálom. Amiatt utálom az egész bandát mert, leszarják a fejemet, de az adót vérfarkas módjára szedik be tőlem.
Viszont elkezdem bújni a választási és népszavazási törvényeket és rendeleteket. Csak van valami törvényes módja, hogy 1 év múlva, mire mindent teljesen tönkretesznek ebben az országban, el lehessen zavarni az összes olyan politikust a közéletből, aki a rendszerváltás óta betetette a lábát, a parlamentbe, vagy valamelyik minisztériumba.
A másik, hogy azon is komolyan el lehetne gondolkodni, hogy miképpen lehetne változatni a választásra jogosultak körén, aképpen, hogy csak a befizetők szavazhassanak.
Távközlésben is vannak cuccok
2009.04.01. 09:58
Olvastam ma reggel egy postot a homáron, hogy az invitel szándékosan a szerződés felmondása után egy másik címre küldte a szerződés lezáráshoz szükséges számlát és ekkor bennem is megindult valami. Azaz nem megindult, mert már megindult valami régebben az invitel ellen, de most már kikristályosodott.
Történet 5 évvel ezelőtt indult amikor leszerződtem az invitelnél telefonra és adsl-re. Eleinte klassz is volt mindent, pláne, hogy félévente duplázták a sávszélességet.
Aztán elköltöztem egy másik címre. Én rendesen le is jelentettem, illetve hurcoltam magammal a szolgáltatást tovább. Semmi gond nem is volt soha, mindig rendesen jöttek a számlák és a jó címre.
Viszont az utóbbi 2 évben rejtélyes módon 3 havonta elromlott az adsl modem, persze sose hisztiztem, mert a technikai helpdesk mindig készséges volt és roppant gyorsan reagált. Aztán eljött a nap amikor úgy döntöttem, hogy kis telefonvonalamat és internetemet nem kívánom a százszor adózott nettó jövedelmemből fizetni, amikor azt gyakorlatilag a saját kft-m használja, amiből a kis adózott jövedelmem is. Átírattam a cégre a telefont és az internetet. Rá 3 napra a barátaim akik az előző címen laknak jelezték, hogy jött a nevemre egy invitel számla.
Hajam elhagy, úgy rohantam át a csekkért amin 24 Ft szerepelt. Ekkor az fordult meg a fejemben jóhiszeműen, hogy valamit elrontottak, de sebaj, befizetem és kész.
Most amikor a postot olvastam akkor jöttem rá, hogy ezt direkt csinálják, hogy legyen jogalapjuk továbbra is leveleket és ajánlatokat küldeni. Az nem érdekli őket, hogy továbbra is az ügyfelük maradtam. Azért küldik régi címre, hogy ők hivatkozhassanak arra, hogy kiküldték a levelet, de nem lett kiegyenlítve. Abba pedig a kedves ügyfél úgy sem lát bele, hogy a címmódosítás megtörtént e.
Egyébként bárki megmondhatja, hogy komoly invitel fun voltam idáig. De most már várom, hogy lejárjon az 1 év módosítást követő idő és elhurcoljak mindent az inviteltől.
A legfőbb gondom abból adódik, hogy a versenytárasak ugyanazért a pénzért többet kínálnak. Sokkal többet. Ráadásul ezek eljátszották a bizalmam, ezzel az ügyfélszolgálati húzással…
Érdekes ez a magyar politika napjainkban. Van egy nagy párt, aki remekül beásta magát a politikai és gazdasági életbe, de önmagában kissebségben van és van egy kis, sőt törpe párt, aki nélkül nem tud boldogulni. Amiatt, hogy a nagypárt boldogulni tudjon mindent megtett a törpe pártnak, amit kért. Ez a kis törpepárt egyszerűen mindenhova befurakodott, miközben mást mondtak, mint amit tettek. Az lett a vége, hogy az ország legzsírosabb állásai az övék lettek. A sok mellébeszélést követően nagyon megfogyatkoztak a támogatóik és mostanra gyakorlatilag, már nincs támogatója, csak egy maréknyi ember, akik rajta tartják újukat az ország ütőerén.
Mi is történik most konkrétan, az hogy 17 politikus botot dugott a kerékpár küllői közé ezzel megállították az országot a lehetséges kilábalásban. Mindezt azért, hogy még legyen egy évük a zsíros állásokban, mert azt már tudják, ha most választások lennének, ők bizony kiesnének és soha többet nem is kerülnek a zsírosbödön közelébe. Nekik minden perc számít, hiszen még most kell azt megteremteniük, hogy el tudjanak menni az országból, és jól el tudjanak bújni. A másik égető dolog számukra, az, hogy nem így készültek. Egyszerűen még nem takarították el a nyomaikat. Jelenleg még meg lehetne őket büntetni, de ha most hozzákezdenek a wc tisztára mosásához, akkor 1 év alatt tükörfényesre pucolnák.
Nélkülük viszont nem maradhatnak a mostani vezérek sem a helyükön, hiszen azonnal lenne törvényes módja a parlament feloszlatásának. Viszont olyannyira egybefonódtak már, hogy gyakorlatilag egyek Ők
Persze arra fogják, hogy egy előrehozott választás, hónapokat vinne el az ország életéből és ha most kezdik meg a válságkezelést akkor nem kellenek hónapok, hanem 1-2 hét múlva, már lehet gyógyítani a magyar gazdaságot. Csak ilyenkor azt kérdezném meg a mélyen tisztelt politikus uraktól, hogy mi a francot csináltak 7 évig?
Megméretődtek és könnyűnek találtattak. Lehet menni balra el. Arról meg nem is beszélve, hogy a választók három éve megválasztottak egy programot és a egy miniszterelnököt. Most meg néhány ember azt mondja, hogy nem érdekel a választók véleménye és kicserélem a miniszterelnököt, csak mert az előző nem vált be. Ha ki akarják cserélni a miniszterelnököt, akkor tessék ismét a választókhoz fordulni és megkérdezni őket, hogy ki vezesse az országot. Persze isten ments, hogy a másik nagypárt sohasem dolgozó egyedei közül kerüljön ki az új miniszterelnök, de az igazságos és törvényes megoldás akkor is egy új választás kiírása lenne.
Arról meg nem is beszélve, hogy az igazán nagy változtatásokhoz az egész parlament támogatása szükséges, márpedig az ebben az esetben nem lesz meg és ezáltal nem egy-két hetet veszít az ország, vagy egy-két hónapot, hanem egy komplett évet.
Az a gond, hogy ha egy az emberek által nem támogatott és nem törvényesen megválasztott miniszterelnök van a trónon, akkor azt lehet mondani, hogy egy bűnöző irányít, hiszen nem törvényes és legitim választások végeredménye ő, hanem különböző mutyik és háttér-megállapodások termése lett. Ha pedig egy törvényen kívüli irányít, és én nem tartom be a parancsait, akkor én már becsületesnek számítok? Csak, mert én nem fogom egy törvényen-kívüli rendeleteit és parancsait vakon követni.
Most miért nincsenek tüntetések, most miért nem mennek i az emberek az utcára és követelik az igazukat? Követelik azt, hogy szavazhassanak a saját életükről, hiszen becsapták őket és a demokrácia törvényeit félresöpörve, őket megkerülve, ismét irányítani próbálják őket?
Azért mennek csak tüntetni, mert valaki igazat mondott? Most kellene igazán tüntetni, hiszen kiderült, hogy egyik sem mondott igazat és a vezetésben van hazugság. Most miért nem tüntet az egész ország???? Senki nem érti mi folyik itt? Senkinek sem számít, hogy egy törvénytelenül megválasztott ember fogja a törvényt képviselni? Milyen törvény és ország az ilyen?
Magyar Állam Vasutak.
2009.03.25. 15:56
Úgy alakult, hogy sok-sok év után saját akaratomból felültem egy vonatra, amely Szeged és BudaPest között közlekedik, persze 1. osztályra és intercity pótjegyel utazok, szóval elvileg a belföldi közlekedeés egyik legfullosabban kényelmes módját választottam, persze a legdrágább is, de most ebben az esetben eltekintek a gazdaságé és pénzügyi válság tárgyalásától.
Amikor közelítettem a számomra fenntartott személyszállító vagon felé, ami először szemet szúrt, az volt, hogy iszonyatosan koszos kívűlről, gyakorlatilag egyszínű volt az egész oldala. Ez annyit jelentett, hogy az ablakokon elég nehéz kilátni.
Amikor felszálltam és megkerestem a számomra kisorsolt helyet, nem tudom szebben mondani, mert és direkt kértem, hogy A menetirány szerinti jobboldalon szeretnék ülni. Erre azt mondták, hogy így nem tudják adni, mert nem tudják, hogy hogy lesz a kocsi, meg ők ezt egyébként sem tudják…
Pedig ez magamfajta technonomád számára fontos, hogy utazás közben lássam a kijelzőt és ne a napocskát lássam benne. Ha pedig vettem a fáradtságot, hogy kiszámoljam, hogy nekem hol kell ülnöm, ahhoz hogy ideálisan tudjam végezni a munkámat, akkor legyen szívese nekem a MÁV oda adni a jegyet. Nem ördöngösség…. Én is meg tudnám csinálni…
Persze a hely szabadonlevőségének feltétele, hogy mennyien utaznak. Hát most nem sokan.
A baromi nagy kocsiban 7 embert számoltam össze magammal együtt. Szerintem ez nem olyan sok. Viszont a 7 ből is találtam 1 bosszantót. A rohadt dagadt nő nem túl messze tőlem folymatosan zabál és a kibaszott szendvicseinek a szaga az egész kocsiban terjeng, de előtte becsapott egy liter tejet, meg 2 zacskó csipszet. Még én is bámulok.
Visszatérve a kocsira. Azt kell mondjam, hogy kibaszott lelakott, na nem úgy hogy széjjel van verve, hanem minden elkopott, persze belül próbálják tisztán tartani, de mindenki tudja, hogy egy idő után inkább újjat kell venni valamiből, mert hiába mosod, tönkremegy a mosásban is.
Ez a helyzet itt is. Ez látszik a függönyökön, az ülésfejtámlát takaró anyagon, de még a padlón, vagy az üléseken is. Hazudnék ha azt mondanám, hogy koszos belül, nem az. Egyszerűen öreg.
A kallerrel nem volt semmi gond, bár nekem nem is szokott embertársaimmal gond lenni J Lehet nem szeretnek egy 120 Kilós 187 cm magas fazonnal kötözködni…
A vonat a menetrendet is betartja.
Tehát nem nagyon tudok rosszat mondani, csak azt hogy egy IC első osztálytól többet vártam, mert amin most utazok az a minimumszint az én felfogásom szerint az utazásra. Kiváncsi vagyok milyen lehet a többi kategória.
Pénteken megnézem a nem IC első osztályt is.
Tudom, tudom, már régebben elkezdődött, de...
2009.03.23. 16:22
Mint korábbi bejegyzésemben leírtam érdekes lesz figyelni az elpályázó állami vállaltok vezetőit. Meg is született azóta az első „elbocsátás”. A paksi atomerőmű vezetője és a vezérkara elment a levesbe. Hm… Mindez persze nem meglepő hiszen már folyt ellen vizsgálat, de szerintem egyszerűen túl sokat tudott.
Időszerű lenne az elbocsátott vezérek és a cégeik számláit zárolni és megvizsgálni, mi hogyan került oda. Ezenkívül most kellene egy mindenre kiterjedő vagyonosodási vizsgálatot indítani „értük”, természetesen szigorúan azért, hogy védjük az érdekeiket a rossz nyelvektől…
Szeretem az összesküvés elméleteket
2009.03.22. 18:06
Pláne olyankor, amikor a hatalomhoz idáig mindenáron ragaszkodó miniszterelnök egyszer csak bejelenti, hogy Ő bizony lemondana, csak találjanak helyette valakit, aki tovább tudja vinni azt a szemléletet, amit Ő vitt, hiteles és bírja a kispártok bizalmát.
Én nem hiszem, hogy csak ennyi lenne. Egyszerűen szimatolok a háttérben még egyéb dolgokat, mert szeretett miniszterelnökünk, ha félre akart volna állni, már megtette volna.
Nekem az is fura, hogy komoly számú személyi jövedelemadó visszatérítést nem tud visszautalni az APEH, majd csak húsvétra. Persze egy csomó mindenre fogják, leginkább arra, hogy elromlott a számítógépes rendszer.
Szerintem egyszerűen nincs pénz és gyakorlatilag fizetésképtelen az ország. Ferenc lemondása is pontosan illik erre a mintára, hiszen ő tudja mikor süllyed a hajó és mikor kell lefarolni róla.
Érdemes lesz figyelni azt is, hogy mely vezető beosztású állami intézmények cégek vezetői hogyan fogják menteni a vagyonukat és hogyan fognak helyezkedni.
Ünnepek a politikusoknak
2009.03.15. 18:06
Ismét egy nemzeti ünnep ahol politikusaink ismét megmutathatják, hogy ők milyen hazafik és meg is mutatják. Csak ők ünnepelnek. Azokat aki ellenük fogalmaznak meg véleményt, azt nem engedik oda ahol ünnepelnek. Akik egyetértenek velük, azokat odaengedik, csak éppen előtte bűnözőnek tekintik őket. Szép.
Ha néhány embernek szól egy nemzeti ünnepek, akkor mindek? Én személy szerint azt sem értem, hogy van pofájuk kiállni az emberek elé és tetszelegni a szerepükben.
Államigazgatás megint és megint.
2009.02.25. 18:18
Mint minden vállalkozásnak az enyémnek is az életében eljön a május amikor az előző év mérlegét, beszámolóját közzé kell tenni. Én ennek a törvényi, bürokratikus szarságnak eleget is tettem és leszurkoltam a 10000 huf közételi díjat. Ezenkívül a mérleg el lett küldve a két érintett állami hivatalnak, név szerint a székhely szerinti cégbíróságnak és az igazságügyi minisztériumnak. Mindenről papír és igazolás van.
Decemberben betámadott az igazságügyi minisztérium, hogy én nem tettem eleget a törvényi elvárásoknak és hogy tegyem meg mert igenis baromira meg fognak büntetni.
Gondolkodni kezdtem, hogy ez hogy lehet, majd leesett, hogy én álnok, el mertem költöztetni a céget egy másik megyébe ezáltal megváltozott az adószáma is a vállalkozásomnak. Nos a cég költöztetése teljesen jogszerű volt, sőt aki csinált már ilyet tudja, hogy pontosan 2 állami szerv értesül róla, illetve végzi az átjelentést. Ezek pedig a fent nevezett minisztérium és az ÚJ területileg illetékes cégbíróság. Természetesen ez még pénzel is jár. Komoly illetéket kell fizetni a semmiért.
A rendészeti minisztériumnak a következő levelet írtam:
Tisztelt Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Céginformációs Szolgálata!
2008.11.14-én vállalkozásom számára kiküldtek egy felszólító levelet, amelyben egy olyan közzétételi díj megfizetésére köteleznek, amelyet már befizettem.
Vállalkozásunk 2008.08.12.-én hivatalosan áthelyezte székhelyét Gödöllőről Szegedre. Ezzel vállalkozásom adószáma megváltozott, mert másik megyébe került a cég székhelye. Véleményem szerint ezt Önöknek kellene a legjobban tudniuk, hiszen a változás miatt is fizettem Önöknek közzétételi díjat. Tehát kérném, hogy legyenek szívesek ellenőrizni a befizetéseket mielőtt az általam és sok más adófizető által befizetett adót felesleges postaköltségre költik. Arról nem is beszélve, hogy a felszólító levélen megadott ügyfélszolgálati telefonszám már 2. napja elérhetetlen. Természetesen én jogkövető és segítőkész állampolgár vagyok és emiatt szeretnék némi támpontot adni az ügy lezáráshoz.
Adatok:
Cég neve: XYZZ Kft.
A cég székhelye 2008.08.12-e előtt: 2100 Gödöllő, Valamilyen utca
A cég székhelye 2008.08.12-e után: 6724 Szeged, Valamilyen utca.
A cég adószáma 2008.08.12-e előtt: xxxxxxxx-2-13
A cég adószáma 2008.08.12-e után: xxxxxxxx-2-06
Kérném különös figyelemmel kísérni az „előtt” és „után” kifejezéseket. Természetesen, ha arra a megállapításra jutnak, hogy kétszer kell megfizetnem egy évben Beszámoló utáni közzétételt, csak azért mert teljesen jogszerűen, az összes törvényi szabályzást betartva el mertem költöztetni a vállalkozásomat és ezzel mérhetetlen problémát okozva Önöknek, természetesen befizetem.
Amennyiben az ügy feltárásában elakadnának, akkor kérem, hívjanak fel, hogy mielőbb segíteni tudjak, hiszen az a célom, hogy a Magyar Államigazgatást a legteljesebb mértékben kiszolgáljam. Arról is szeretném tájékoztatni, hogy ezt a levelet elküldöm több általam ismert online tájékoztató weboldalnak is.
Maradok feltétlen tisztelőjük :
xxxy /Xyzz Kft./
Tel:+36 XXXXXXXX
Kelt: Szeged 2008-11-25
Persze a sztorinak nincs vége, Ma kaptam egy levelet a Csongrád*megyei cégbíróságtól, hogy nem fizettem be ezt a pénzt. Agyam eldurrant. Holnap pedig az övéké fog a stílusomtól..
Utolsó kommentek