Olimpiáról

2008.08.21. 15:43

Eljött az ideje, hogy én is nyilvánítsam a véleményem az Olimpián való magyar szereplésről.

Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, de a férfi vízilabda csapat is ki fog kapni a szerbektől, aztán az az érem esély is elmúlik. Maradnak a kajakos lányok akik nyerhetnek valamit, de rajtuk meg óriási a nyomás, aztán ki tudja, hogy hogyan fognak megbirkózni vele. Ezek olyan tény jellegű dolgok, de a lényeg a jövőben lesz.

Ugyanis Jelenleg az élsportolók nagy része korombeli. Azaz Még valahol az előző rendszerben kezdett sportolni. Egy olyan rendszerben amit gazadag körökben szokás szidni, szegényebb körökben pedig szokás visszasírni. Amit viszont a ez előző rendszernek vitathatatlan előnyei voltak, az a sportklubok. Mert kérem voltak ilyenek…

Ma már nem nagyon vannak. Van néhány „sikersportág” amihez nagyobb városokban van egy-két sportklub, de én ezt olyan elenyészőnek érzem, hogy jövő sportolóinak fejlesztésére és képzésre kevés lesz. Siker sportnak látom a vízilabdát, kézilabdát, evezést, kajak-kenu-zást és természetesen a semmire sem való labdarúgást. Minden más kispados. Nézte már valaki a vívók átlagéletkorát? Persze vannak fiatalok is, de azok meg kavargatják a szart, meg pozícióhajhász kis buzik. Egyszerű kavarógépek. Szóval a véleményem az, hogy nincs már épkézláb utánpótlás. Viszont ez csak a probléma első része. A másik gond az, hogy a politika ide is beette magát. Politikából adnak pénzt valamire, de cserébe sok-sok mindent várnak el. Érdemes megnézni a magyar csapattal kiutazó nem sportoló, ámde sportszakembernek titulált urak és hölgyek neveit, illetve beosztásukat, nekem kicsit elkerekedett a szemem.

Szerintem lassan be kell ismerni, hogy hibáztunk… Nem egy ember és nem csak a politika szereplői, hanem mi mindannyian. A latin országokban úgy élnek az emberek, hogy nem csak a munka van az életben. Van sport, van szerelem, van minden. Nem is olyan idegesek…

A problémák gyökere ezzel a sport mizériával ott van, hogy a szülők… Mit is akarnak a szülők? Azt, hogy a gyerek menjen egyetemre, legyen informatikus, vagy közgazdász, vagy jogász, de amiatt hogy a szülők meg legyenek elégedve csak a tanulmányi eredmény miatt hajszolják a gyereket. A számítógéptől eltiltják a rossz jegy esetén, mert az számít, de a sport szóba sem kerül. Nincs ingere már a fiataloknak a sportra, mert mások lettek a célok. Emiatt az athéni volt az utolsó eredményes olimpia a magyar sportolók számára. Azóta nagyon elindultunk a lejtőn

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szucsjoee.blog.hu/api/trackback/id/tr48626193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szucsjoee · http://szucsjoee.blog.hu 2008.08.24. 18:00:41

Tévedtem a vizilabda csapat eredményét illetően. Gratulálok minden sportolónak és sportszakembernek.
süti beállítások módosítása